Candida szűrés

Candida szűrés

Látogassák meg új weboldalunkon a Candida szűrés laborvizsgálat szolgáltatásunkat. Ott még részletesebben el tudják olvasni a laborvizsgálat körülményeit és be is tudnak jelentkezni beutaló nélkül laborvizsgálat időpontra.

 

Az elektronikus és nyomtatott médiumokban gyakran fellángol, de bizonyos mértékig állandóan napirenden van a „candida-betegség”. A legnagyobb probléma ezzel, hogy „candidosiként”, „kandidózisként” prezentálják, a betegekben fertőzés tudatát keltve. Igaz ugyan, hogy a szervezetben, elsősorban a gyomor-bélrendszerben elszaporodhatnak a sarjadzógombák, és tényleges panaszokat okozhatnak, ennek aránya azonban elhanyagolható a kellően ki nem vizsgált, egyéb eredetű betegségekhez képest (belgyógyászati, urológiai, nőgyógyászati, sőt pszichiátriai szakterületek lehetnek érintettek).

 

 

Laboratóriumunk az elsődleges helyekről, ahol a gombák előfordulhatnak (vizelet, széklet, torokváladék, hölgyeknél hüvelyváladék), elvégezzük a csíraszám-kimutatással együtt a gombavizsgálatot, vérből pedig a gomba ellen termelődött antitesteket és azok mennyiségét. Pillanatnyilag ez a legmegbízhatóbb módszer-együttes, amellyel a beteg esetleges gombás eredetű panaszainak okát fel lehet deríteni. A beteg tünet-együttesének feltérképezésével, személyes konzultációval, megfelelő társszakmák képviselőinek ajánlásával igyekszünk ennek a diagnosztikailag nehéz, ugyanakkor az áltudományos diagnosztikai módszereket és „kezelési” módokat kínáló profilok kiváltását megoldani.